Névadónk - Dr. Vass László (1902-1990)

Dr. Vass László1902-ben született a Felvidéken. Nagyon szerény körülmények között szülei erőfeszítéseit is tisztelve 1927-ben szerzett orvosi diplomát a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen. Dr. Vass László 1914-től haláláig rákospalotai lakos volt, háza a Bocskai utcában állt. 1931-ben a Szociálpolitikai Intézettel társulva Tüdőgondozót létesített Rákospalotán, amelynek orvosa volt egészen 1950-ig, 1956-tól pedig főorvosa lett. 1950-1956 között az újpesti Tüdőgondozó Intézetben dolgozott. Megszervezte az akkor egyedül korszerűnek számító Röntgen Ernyőszűrő Állomást, melyre később az egészségügyi kormányzat a tüdőrák szűrését alapozta.

1927-től folyamatosan gyermekorvosként is fáradozott. Rákospalotán mindenki “Vasslacibácsijaként” ismerték, mert mindig és mindenkihez kedves és barátságos volt, mindig készen állt segíteni a hozzáfordulókon. Magas szintű szakmai tudásával számos beteget gyógyított meg, akik a mai napig is hálával gondolnak rá. Orvosi rendelője fiókjában a kartonok egy kisváros egészségügyének hiteles történetét őrzik számokban, felkiáltó és kérdőjelekben. Nyugdíjba vonulása alkalmával 1975-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki.

1998. október 23-án posztomusz Díszpolgári címet adományozott számára a Képviselő-testület.