Betegellátás

Szakrendelőnkben egységes informatikai rendszer működik, amely lehetővé tette a betegek orvosi dokumentációjának egységes kezelését, a szakrendelések közötti rugalmas betegellátást, központi betegfelvételt, betegirányítást és a tájékoztatás hiteles megvalósítását.

A szakrendeléseink 2010 óta előjegyzéssel vagy előjegyzési rendszer alkalmazása nélkül fogadják betegeiket, a betegforgalom, a szakrendelés jellege és a betegek igényeihez igazodva.

Figyelembe véve a betegek ez irányú elvárásait, továbbá szem előtt tartva a nyugodt orvosi munka fontosságát, valamennyi szakrendelésünkön BEVEZETTÜK az ELŐZETES BEJELENTKEZÉST.

Természetesen a betegek számára továbbra is nyitva áll a BEJELENTKEZÉS NÉLKÜLI betegfogadás lehetősége ott, ahol eddig is mód volt a rendelés előzetes bejelentkezés nélküli igénybevételére. Ilyenkor azonban CSAK AZ ELŐJEGYZETT BETEGEK BEHÍVÁSA UTÁN KERÜLHET SOR AZ ELLÁTÁSRA.

TOVÁBBRA IS SORON KÍVÜL FOGADJUK A SÜRGŐS ELLÁTÁST IGÉNYLŐ BETEGEKET.

A beutalás rendjét, az egyes orvosok kompetenciáját, az igénybe venni kívánt rendelések működési rendjét jogszabályok és az azokra épülő belső szabályzatok határozzák meg.

A rendelésekre vonatkozó további részletes információkat a bal oldali menürendszerben az egyes rendeléseknél találnak.

TERÜLETI ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉG

Intézményünk, mint közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató, területi ellátási kötelezettséggel rendelkezik, amely a járóbeteg-szakellátásaink többségének tekintetében a XV. kerület vonatkozásában került a működési engedélyünkben meghatározásra.

Annak érdekében, hogy a területi ellátási kötelezettségű feladataink folyamatos ellátása ne kerüljön veszélybe, az előjegyzések indokolatlanul tovább ne növekedjenek, a területen kívüli biztosítottak – kivéve sürgős szükség gyanújával ellátásra jelentkező betegek – fogadása nem áll módunkban. Ennek értelmében

KIZÁRÓLAG

XV. kerületi bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, illetve

XV. kerületi háziorvos beutalójával

rendelkező biztosítottakat tudunk fogadni.

Kivéve a Fogszabályozás szakrendelésünket, amely esetében a XV. kerület mellett a IV. kerületre is kiterjed a területi ellátási kötelezettségünk, valamint a Drogbeteg gondozónkat, amely az ország egész területéről fogadja a biztosítottakat.

Jogszabályi hivatkozás:

  • a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 18. §;
  • a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 3/A. §

Tájékoztató - Területi ellátási kötelezettségről

BEUTALÓ SZÜKSÉGESSÉGE

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról rendelkező 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 2. § alapján:

A biztosított - a sürgősségi ellátást nem igénylő esetekben - a Szakorvosi Rendelőben CSAK ORVOSI BEUTALÓVAL JELENTKEZHET.

KIVÉVE: (EZEKHEZ NEM SZÜKSÉGES BEUTALÓ)

  • Általános sebészeti és baleseti sebészeti,
  • Bőrgyógyászati,
  • Fül-orr-gégészeti,
  • Nőgyógyászati,
  • Onkológiai,
  • Pszichiátriai és addiktológiai,
  • Szemészeti,
  • Urológiai

rendeléseket.

Nem szükséges továbbá beutaló az első alkalommal már beutalás alapján igénybe vett bőr- és nemibeteg-gondozó, tüdőgondozó és onkológiai gondozó, valamint kúraszerű ellátás keretében a gondozásba vett biztosítottaknak. Az ellátás igénybevételéhez már az első alkalommal sem szükséges orvosi beutaló, ha a biztosított a tüdőgondozó által nyújtott ellátást a dohányzásról történő leszokás támogatása céljából veszi igénybe.

Az ellátások térítési kategóriái az INTÉZMÉNYÜNKRŐL -> Dokumentumok menüpont alatt a Térítési Szabályzatban találhatók meg.